HÉT

MAGGIE STIEFVATER: A Skorpió Vágta

Fülszöveg: A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak.
Van, aki túléli.
Van, aki belehal.
Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla.
Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.

Tökéletes boldogságban égek jelen pillanatban, ugyanis végre valahára sikerült beszereznem A Skorpió Vágtát, és csak ölelni szeretném magamhoz, soha el nem engedni, akármennyire is viccesnek hangzik most ez.

Száz százalékban elfogult vagyok Maggie Stiefvater összes könyvével. Igen, még a Látó szerelmével is. Igen, elolvastam. És igen, tetszett. Tudom, hogy néhol csúnyán sántít a sztori, de én megkegyelmezvén neki, szívembe fogadtam. Néha vagyok ilyen nagylelkű, és szerintem megérdemelt egy esélyt. Hiszen mindenki csak bántotta szegényt.

Szóval. ÚRISTEN. Ez a könyv! Én nem tudom, hogy élhetnek emberek oly' hatalmas tudatlanságban,
hogy nem ismerik Maggie könyveit, mivel egyszerűen ő igenis egy zseni.
Annyi különböző történet, szerelem, fájdalom, harc, hogy képes valaki ennyire egyedi és eredeti maradni?

Sean és Puck története azért olyan csodás, mert nem csak Sean és Puck története. Olyan érzés, mintha olvasnád a gondolataikat, csendesen haladsz a fejezetekkel, mindeközben mindenki más történetét megismered, míg végül ellepnek az érzelmek, hatalmas szivaccsá változol, és nem tudod hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.
Körbenézel, megtapogatod a takaród puha anyagát, iszol egy korty vizet, és folytatod. Ja, és próbálsz nem bőgni a szobatársad előtt.

Néhány fejezetnél egyszerűen nem tudtam a körülöttem lévő dolgokra figyelni, annyira magába szippantott a cselekmény, a mellkasomat szorította, olyan közelről olvastam, hogy szinte az orrom előtt lebegtek a mondatok, és néha még levegőt is elfelejtettem venni.

Thisby szigete egy csoda. Egy apró felrázhatós hógömb, tele vad, kemény, kiszámíthatatlan emberekkel, akik a szívük mélyén gyerekek, de túl korán kellett felnőniük. Megkövültek a sziget zordságától, a vér folyamatos kiontásától, a szétroncsolt férfiak látványától, a haláltól.
Mégis csodának nevezhető, mert egy közösség él az éles, sziklaperemekkel körültűzdelt föld felszínén, rejteget szerelmet, hűséget, hálát és reményt, bármennyire is kilátástalannak tűnik a helyzet.

Nagyon örülök, hogy Maggie mégis úgy döntött nem adja fel - újra és újra megpróbálta megírni ezt a történetet a lehető legjobb módon amire képes -, mert sikerült neki.

A capaill uiscék, azaz a tengeri lovak hátborzongató legendája egy olyan mesét mesél el, ami páratlan. Egyszerre félelmetes és csodálatos. Bár a történet lassan haladt előre, maga a verseny pedig csak alig 20 oldalon át tartott, egyszer sem volt unalmas, vagy fárasztó. Mindig volt, ami érdekessé tette, mindig volt valami meglepő, váratlan és feszültség keltő. És a vége! Szinte imádkoztam, hogy ne úgy legyen vége, ahogy. Szomorúsággal kevert boldogság vegyes érzése cirógatta végig a szívemet.

Minden egyes karakter kidolgozása remekmű. Imádtam Sean-t és Kate-t, akarom mondani Puck-ot, természetesen, de nem feledkezhetünk meg Finn-ről, George Holly-ról, a Maud nővérekről.
Ami kifejezetten tetszett, hogy Sean és Puck szerelmi szála nem volt émelyítő. Lassan ismerték meg egymást, ki kellett érdemelniük egymás bizalmát, az áttörés pedig tökéletes volt. Mikor Sean már a gondolataiban is Pucknak kezdte el hívni a lányt, nem pedig Kate-nek, folyamatosan mosolyogni akartam. De hát azután a közös vágta után mit is várhatott volna az ember lánya/fia.
És aztán jött az a pont, amikor feldobtam a karjaimat a levegőbe, és csak pihegtem, mert ennél őszintébb és romantikusabb vallomást egy tizenkilenc éves fiútól még nem olvastál, mint:

"– Nem leszek a gyengeséged, Sean Kendrick.

Most rám néz. Nagyon halkan ezt mondja: 

– Ahhoz már túl késő, Puck."

Nem, nem sírok. Nem szokásom. De ez a bátorság, a teljes mértékben lecsupaszított lélek feltárása egy olyan helyen, ahol semmi sem garancia, még az sem, hogy túléled a napot ...

És nem feledkezhetünk meg a másik két "szerelmi" szálról sem! A lovasok és lovaik kapcsolatáról. És itt most gondolok Sean-ra és Corr-ra, valamint Puck-ra és Galambra. Emberi lény így még állatot nem szeretett. Az a kapcsolat, ami közöttük van, szinte mesebeli, a hűségük meg nem kérdőjelezhető. Tündéri, misztikus, irigylésreméltó.

Maggie. Ismételten elkápráztattál tehetségeddel!
Na meg azért azok a fahéjas csigák és novemberi nyalánkságok is elég nagyot nyomtak a latban.

Kedvenc idézet: "Úgy vélem, a fiútestvér a legmegmagyarázhatatlanabb faj a világon."

Összességében:

Borító: 5/5
Történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Végkifejlet: 5/5

Kiadó: Kömyvmolyképző Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 446 oldal
Eredeti cím: The Scorpio Races

HAT

JOHN GREEN: Alaska nyomában

Fülszöveg: Első pia, első balhé, első csaj, utolsó szavak.

A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába. Itt ismerkedik meg Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz. 
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.

Bőven bennejárunk a nyári szemeszter heteiben, halmozódnak a leckék, az olvasmányok, közelednek az első teszt napjai, de én még mindig új könyvek után kutatok és szorgalmasan olvasom ki őket. Legtöbbször egy nap alatt, hajnalig olvasva, miközben felkészülök az órákra, reggel korán kelek, és a szociális életem sem mondható sivárnak. Erre azt hiszem egy erős B+-t adnék magamnak.

Tehát.

"Hogyan jutunk ki a szenvedés labirintusából?"  A. Y.

Nem fogok elmélkedni ezen a mondaton, hasonlóan a többi bloghoz, ahol valószínüleg vezető szerepet játszik részletes boncolgatása, mert őszintén: nem tudom hogyan jutunk ki onnan. És mert őszintén, nem is akarom megtudni. A 'szenvedés labirintusa'-ként én inkább egy emberi agyat látok magam előtt, amiben kusza gondolatok fonala köti össze a fájdalmat a szenvedéssel, az érdektelenséget a titkokkal, egy felvillanó halvány mosoly emlékét, ami fáradtan emlékeztet egy bizonyos hölgy illető arcának jellegzetességére valahol Párizsban.
Alaska fejében megszállottsággá teljesedett ki a magyarázat keresése erre a kérdésre. Mint egy ördögi kör. Gyűlölte magát, a helyzetét, a múltját, a fájdalmát, megállíthatatlanul kereste a kiútat, amit egyszerűen lehetetlen volt megtalálni, hiszen sohasem tudott megbocsátani önmagának. És semmi sem tud halálosabb lenni, mint mikor már önmagad arcképétől is elborzadsz a tükörben. Nem attól, amit kívül, a felszínen látsz. Hanem pontosan attól, ami legbelül van és amit csak te ismersz, senki más.

(Nahát. A fenébe. Úgy tűnik mégis csak elmélkedtem egy keveset.)

Szerintem Alaska történte semmiképpen sem végződhetett volna másként. Hiszen csak is egy megoldást látott maga előtt. Egyenesen és gyorsan. Mintha nem ismerte volna a választás jogát. Mi lett volna, ha megnyílik Miles-nak és Chip-nek? Mi lett volna, ha megbocsát önmagának? Mi lett volna, ha az édesapja bocsát meg neki, átöleli és nem dobja el magától egyetlen egy mondattal? Mi lett volna ha..? A szavak éles fegyverek. Mi pedig túl gyengék vagyunk, ha saját magunkkal kerülünk szembe.

Őszintén vegyes érzelmeim vannak magával a könyvvel kapcsolatban. Nem mondanám, hogy könnyű és "kellemes" kis olvasmány, mert az túlságosan is morbid lenne. Ráadásul összességében egyik szereplőt sem kedveltem meg teljes mértékben - talán Takumi került a legközelebb a szívemhez, hiszen mégiscsak ő a kibaszott róka -, ráadásul egy egy pillanatig valahogy át is tudtam érezni érzelmeik kavalkádjának dübörgő folyamát. De azt hiszem ez csak is John Green-nek és a kicseszett jó írásának köszönhető.

Sajnálatos módon azonban még mindig nem fogott meg teljes mértékben. Majdnem pontosan úgy éreztem magam, mint a Csillagainkban a hiba elolvasása után. Valami mintha hiányozna. Oké, ez most tudom hogy hangzik, annak ellenére, hogy mennyire rajongott és közismert író, olyan könyv eladási csúcspéldányszámokkal, amikről mások csak álmodnak, de pont ezért jó, ha valakinek más a véleménye. Én biztos nem állnék be abba a sorba, amelyikben csak bólogató kiskutyák vannak, és teli torokból kiálltják, lázas szemüket forgatva, mennyire imádják John Green könyveit, mert az annyira menő. De elhiszem, és rettenetesen boldoggá tesz, hogy vannak olyan emberek is még a Földön, akik azért olvasnak Green-t, mert tényleg szeretik a műveit.

Ami viszont az eddig olvasott két könyvében ténylegesen nagy hatással volt rám, azok a levelek a regények végén. Míg néha maga a történet gyerekes kicsapongásokba lép át, és sokszor vannak mondatok, amelyek folyamatos ismételgetése feleslegesnek érződik, azok az utolsó őszinte vallomások teszik fel a pontot az i-re. Százharminchat nappal azelőtt Miles a Nagy Talánt kereste, egyedül, de nem elveszetten, s százharminchat nappal azután még mindig rendíthetetlenül hisz benne, megvilágosultan, ám elveszetten, pedig már nincs egyedül.

Mindenesetre nagyon ajánlom, a történet önmaga abszolúte zseniális, az ötlet megindítóan és mindent elsöprően lenyűgöző és szívszorító, ahogy Green könyvei általában. Mindenképpen szeretném elolvasni még tőle a Papírvárosok-at, és már most tudom, hogy a filmet is meg fogom nézni, senki nem tarthat vissza.

P.S.: Ha valaki teljes karakterelemzésre várt, attól bocsánat. Szánt szándékkal nem akartam bőven kitérni a szereplők elemzésére, leginkább azért, mert számomra mindegyikük egy totális érzelmi csődtömegnek tűnő gyerek, csodás, szinte kihasználatlan tehetséggel megáldva. Pont.

Kedvenc idézet: "Mindig megdöbbentett, amikor rájöttem, hogy nem én vagyok az egyetlen a világon, aki furcsa és borzalmas dolgokat gondol és érez."

Összességében:

Borító: 4.5/5
Történet: 4.5/5
Szereplők: 3.5/5
Végkifejlet: 4.5/5

Kiadó: GABO Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 292 oldal
Eredeti cím: Looking for Alaska