Fülszöveg: Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk. Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette. Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat? A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.Azt hiszem azzal kezdeném, hogy mekkora idióta voltam, mikor múlt év novemberében úgy döntöttem, nem hozom haza magammal ezt a könyvet, és inkább visszatettem a polcra. Pedig nagyon nézegettem. Nagyon. És mégsem hallgattam a megérzéseimre.
Pippa Kenn történetével szerdán találkoztam újra. Miközben a Vörös pöttyös könyvek között kutakodtam a Könyvmolyképző Facebook oldalán, megakadt a szemem egy bejegyzésen, ami így szólt:
"– Fordulj el! – suttogtam, és a karomat összefontam magam előtt.
– Majd hülye leszek! Már a látványodtól is melegem lesz! Lenne szíved ezt megvonni tőlem ebben a hidegben?"
Hát igen. ;) Nem tudom pontosan miért gondoltam, hogy nekem pedig bele kell kezdenem ebbe a könyvbe, de valamiféle belső ösztön folyamatosan súgta, hogy OLVASS BELE! Én pedig megtettem. És nem bántam meg.
Faltam a lapokat. Szerda este kezdtem el, és hajnali 1-re végeztem vele. Sírni akartam. Mert belegondoltam, hogy nincs nálam a folytatás.
De kezdjük is az elején. Valamilyen oknál vezérelve nem szántam túl sok időt az írónő nevére (nagyon sajnálom!!). Szerencsére a Köszönetnyilvánítás során felfigyeltem hibámra, és vissza is ugrottam a borítóhoz. Kemese Fanni. Tehát magyar írónővel van dolgom! Azonnal felvidultam, hiszen mindig szeretek eredeti magyar könyveket olvasni (Kleinheincz Csilla Ólomerdője!! ♥). Őszintén, mindig szeretek eredeti, fordítás nélküli könyveket olvasni. Valahogy így közelebb érezhetem magam az íróhoz, a gondolataihoz, a stílusához. A Köszönetnyilvánítás során még egy névre felkaptam a fejem. Maggie Stiefvater. Nem mondok újdonságot, ha azt állítom, hogy az egyik legkedvesebb íróm! És úgy vettem észre, Fanni is hasonlóan gondolkodik :) Szinte az első mondatánál látszik az a gyönyörű, részeltgazdag ismertetés, ami oly jellemző Maggie könyveire. A gesztenyekenyér illata azonnal körülölelt, és ott találtam magam az erődház konyhájában. Ennél jobb kezdést pedig el sem tudok képzelni.
A történet magával ragadott. Úgy veszem észre (és biztos vagyok benne mások is így éreznek), hogy ezek a posztapokaliptikus, disztópia jellegű világokról szóló művek átvették a hatalmat a vámpírok felett. Viccen kívül, már annyi ilyen történetű könyv akadt a kezembe, hogy nehéz valami eredetit találni. De Kemese Fanninak sikerült valami frisset alkotnia.
Pippa egy nagyon kedvelhető karakter volt a számomra. Tetszett a bátorsága, az önállósága, még a hibái is, hiszen csak egy ember, aki nem hozhat folyamatosan csak jó döntéseket. Nagyon sajnáltam, hogy elvesztette az apukáját, azt az öt borzasztó évet egyedül, de valószínüleg ez volt az, ami végül olyanná tette, akiből egy rettentő erős karakter bontakozik ki.
Ruben őszintén, nem volt a kedvencem az elején. Kicsit arra számítottam, hogy majd a bátyja Gage lesz az, aki fő karakterré vállik, és a váltakozó narrációknál is várakoztam, mikor olvashatom végre újra az ő nevét. Egy idő után azonban el kezdtem megkedvelni Rubent. Ami felettébb szimpatikus volt, hogy a két főszereplő nem szeretett azonnal egymásba. Bimm-bamm és kész az instant love story. Azért itt nem ennyire egyszerű a dolog. Köszönet ezért Kemese Fanni :)A sápadtak kifejezésen először nagyon meglepődtem. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most akkor ezek vámpírok, vagy.. (Igen, a korábbi Twilight bevésődés :D)
Nagyon kedvelem ezeket a zombi/vírus-fertőzéses apokaliptikus történeteket, egyszerűen valami vonzz az eredetükben, és abban, hogyan próbálják megélni az emberek ezt a szörnyűséget.
A helyszínek mesteri kidolgozása és leírása egyszerűen a szívembe lopta magát. Igen, még a Vörös erdő is. Nehezen találni ennél (szószerint) mérgezőbb, egyszersmind félelmetesen gyönyörűbb pokoltanyát a földön, és a szívem szorúlt össze, miközben Pippa és Ruben útjtát követtem az erdőn keresztül.
A történet végénel olyan várakozással és izgalommal olvastam, hogy csodálkozom, senkit nem keltettem fel a kiáltásaimmal. Hát hogy lehet abbahagyni így egy könyvet? Lehetetlen!
Alig várom, hogy a kezembe kaparítsam A viharszívű Mya Mavis-t, mert ezt így nem lehet befejezni.
Rengeteget tudnék még írni erről a könyvről, teljes mértékben a kedvencem lett, alig várom, hogy olvashassam Mya Mavis történetét, és nagyon remélem, hogy még többet fogunk kapni Pippa és Ruben kapcsolatából, hiszen igazán még csak most kezdődik minden.
Kedvenc idézet: "– Mindig van miért élni – mondtam. (…) – De van, amiért jobban."
Összességében:
Borító: 4/5
Történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Végkifejlet: 5/5 (ezt így nem lehet abbahagyni Fanni!!)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 304 oldal
Folytatás: A viharszívű Mya Mavis (Pippa Kenn-trilógia 2.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése